Furcsa dolog ilyen messze elni a hazamtol. Amikor Milanoban laktam, szinte egyaltalan nem volt sem honvagyam, sem kulonosebb igenyem arra, hogy az otthoniakkal beszeljek. De ez most mas. Ez nem erasmus, ez nem Europa. Ez egy veglegesebbnek tuno koltozes egy messzi-messzi orszagba. Es ettol neha bizony nehez, es erzekenyebben erintenek dolgok. Persze tisztaban vagyok vele, hogy attol, hogy en eljottem, mindenki mas elete ugyanugy folydogal tovabb. Ugyanugy munka van, ugyanugy ott a barat/baratno, akivel foglalkozni kell, stb stb. En sem vagyok tul jo a tavolsagi kapcsolattartasban. Raadasul az idoeltolodas is meg ratesz egy lapattal, nehezebb osszehozni egy beszelgetest. Az ember hajlamos otthonrol ugy gondolni, hogy aa, biztos jol erzi magat, hiszen ott van az ocean partjan, meg a sok uj elmeny, ember, kaland, majd maskor beszelek vele, biztos minden rendben, most inkabb tul lusta vagyok hozza. Tudom, voltam a masik oldalon is, en is igy gondolkodtam sokszor, mar tudom, hogy hiba volt.
Tenyleg jo itt. Valoban sok uj elmenyben van reszem, sok embert megismertem, es lettek uj barataim. Meg amugy sem vagyok az a fajta, akit felteni kene. De senki ne higgye, hogy azert, mert eljottem, lezartam az otthoni eletemet. Hogy nem hianyzik egy csomo minden es mindenki. Dehogynem! Attol meg a legregebbi es legigazabbnak tartott barataim otthon vannak, es szarul esik rohadtul, amikor mellozve erzem magam. Mint fentebb mar irtam, megertem. Csak szar, ennyi. Ezt ki kellett irnom magambol. Bar azt is tudom, hogy valoszinuleg nem azokra vonatkozik, akik ezt olvassak.
Utolsó kommentek